

Szerző: RB
Minden jog fenntartva! A cikk bármely részletének felhasználásához a szerzőtől kell emailben engedélyt kérni!
A Das Reich (korábbi nevén SS-Verfügungstruppe) a "klasszikus" SS hadosztályok egyik legjelentősebbike volt. A SS-Verfügungstruppe fogta össze az SS különböző fegyveresegységeit 1935-38 között.
A szervezet pontos céljait és feladatát - a Leibstandarte-vel ellentétben - ma már nem lehet teljesen egyértelműen meghatározni. Himmler birodalmi SS-vezér egy beszédében olyan katonai alakultnak nevezte az SS-Verfügungstruppe, amelyet azzal a céllal hoztak létre, hogy német "felsőbbrendű faj" krémjéből felállított elit egységként harcoljon a Birodalom eljövendő háborúiban.
Ennek a feladatának a Das Reich - más Waffen-SS alakulatokhoz hasonlóan - minden fronton, bármilyen körülmények között igyekezett megfelelni. A fanatikus kitartás, elszántság, és bajtársiasság tette a hadosztály katonáit kiemelkedő harcosokká. A nagy veszteségek árán, de eredményesen harcoló alakulatot többször átszervezték és átnevezték.
1939-ben érte el hivatalosan a hadosztály szintet, 1941-ben kapta a "Das Reich" ("A Birodalom") elnevezés, majd páncélgránátos hadosztállyá, végül pedig páncélos hadosztállyá szervezik át. A hadosztály kötelékében számos méltán híres katona szolgált, akik közül talán ez egyik legismertebb Ernst Barkmann páncélos-ász.
A Das Reich nevéhez a fényes győzelmek és kemény csatákban való helytállás mellett azonban számos háborús bűncselekmény is kapcsolódik. A hadosztály katonái civilek százait mészárolták le (parancsot teljesítve) bosszúból vagy ideológiai meggyőződésükből eredően.
| Az alakulat harcértéke | Az alakulat típusa | Etnikai összetétel | Hadműveletek | Szolgálati helyek | Dokumentált atrocitások |
| Harccsoport (Kampfgruppe), Ezred, Hadosztály | Páncélos, páncélgránátos | Német, Népi német (Volksdeutsche) | Fall Gelb, 1939 Fall Weiss, 1940 Barbarossa, 1941 Taifun, 1941 Zitadelle, 1943 Normandia, 1944 Wacht am Rhein, 1944-45 Frühlingserwachen, 1945 | Ausztria Csehszlovákia Belgium Hollandia Franciaország Jugoszlávia Görögország Szovjetunió Románia Magyarország Németország | Szovjetunió, 1941-1944 Franciaország, 1944 |
Alternatív elnevezések:
Die SS-Verfügungstruppe (SS-VT, SSVT)
SS-Division Verfügungstruppe (SS-V.T.-Division)
SS-Division "Deutschland"
SS-Division "Reich" (mot)
Kampfgruppe SS-Division "Reich"
SS-Division "Das Reich"
SS-Panzergrenadier-Division "Das Reich"
Kampfgruppe SS-Division "Das Reich"
Parancsnokok:
SS-Oberstgruppenführer Paul Hausser (1939. október 19. - 1941. október 14.)
SS-Obergruppenführer Wilhelm Bittrich (1941. október 14. - 1941. december 31.)
SS-Obergruppenführer Matthias Kleinheisterkamp (1941. december 31. - 1942. április 19.)
SS-Obergruppenführer George Keppler (1942. április 19. - 1943. február 10.)
SS-Brigadeführer Hebert-Ernst Vahl (1943. február 10. - 1943. március 18.)
SS-Oberführer Kurt Brasack (1943. március 18. - 1943. március 29.)
SS-Obergruppenführer Walter Krüger (1943. március 29. - 1943. október 23.)
SS-Gruppenführer Heinz Lammerding (1943. október 23. - 1944. július 24.)
SS-Standartenführer Christian Tychsen (1944. július 24. - 1944. július 28.)
SS-Brigadeführer Otto Baum (1944. július 28. - 1944. október 23.)
SS-Gruppenführer Heinz Lammerding (1944. október 23. - 1945. január 20.)
SS-Standartenführer Karl Kreutz (1945. január 20. - 1945. január 29.)
SS-Gruppenführer Werner Ostnedorff (1945. január 29. - 1945. március 9.)
SS-Standartenführer Rudolf Lehmann (1945. március 9. - 1945. április 13.)
SS-Standartenführer Karl Kreutz (1945. április 13. - 1945. május 8.)
A hadosztály összetétele:
1939:
SS-Verfüngs-Division (SSVT)
SS.VT-Standarte Der Führer
SS.VT-Standarte Deutschland
SS.VT-Standarte Germania
SS.VT-Artillerie-Standarte
SS.VT-Artillerie-Standarte
SS.VT-Aufklarung-Abteilung
SS.VT-Panzerjäger Battalion
SS.VT-Flak-Abteilung
SS.VT-Pionier-Abteilung
SS.VT-Nachrichten-Abteilung
SS.VT-Panzerabwehr-Abteilung
SS.VT-Flak-Abteilung
SS-Ersatz-Abteilung
1940:
SS-Regiment Deutschland
SS-Regiment Der Führer
SS-Infanterie-Regiment 11
SS-Artillerie-Regiment
SS-Panzerjäger-Abteilung
SS-Pionier-Abteilung
SS-Flak-Abteilung
SS-Nachrichten-Abteilung
(+ támogató egységek)
1941:
SS-Regiment Der Führer
SS-Regiment Deutschland
SS-Infanterie Regiment 11
SS-Kradschützen-Abteilung
SS-Artillerie-Regiment
SS-Aufklarung-Abteilung
SS-Panzerjäger-Abteilung
SS-Flak-Abteilung
SS-Pionier-Abteilung
SS-Sturmgeschutz-Batterie
1942-43:
Infanterie Regiment 1
Infanterie Regiment 2
SS-Panzer Regiment 1
Panzer Werstatt Kompanie
Panzer Pionier Kompanie
Artillerie Regiment
Nachrichtenzug
Flakzug
Panzerjäger Abteilung
Flak Abteilung
Pionier Batallion
Nachrichten Abteilung
Nachschubtruppen
Instandsetzungs Abteilung
Verwaltungsdienste Wirtschafts Batallion
Sanitäts Abteilung
1944:
Stab der Division
SS-Panzergrenadier-Regiment Deutschland 3
SS-Panzergrenadier-Regiment Der Führer 4
SS-Panzer-Regiment 2
SS-Panzerjäger-Abteilung 2
SS-Sturmgeschutz-Abteilung 2
SS-Panzer-Artillerie-Regiment 2
SS-Flak-Abteilung 2
SS-Werfer-Abteilung 2.SS-Panzer-Nachrichten-Abteilung 2
SS-Panzer-Aufklarungs-Abteilung 2
SS-Panzer-Pionier-Batallion 2
SS-Kradschützen-Batallion 2
SS-Dina 2
SS-Feldlazarett 2
SS-Kriegsberichter-Zug 2
SS-Feldgendarmerie-Trupp 2
SS-Feldersatz-Battillon 2
A hadosztály története hónapról-hónapra:
| 1935. március | Megalakul a SS-Verfügungstruppe ( SS-VT - "különleges feladatú alakulat"), a későbbi "Das Reich" hadosztály elődszervezete. |
| 1938. | Az SS-Verfügungstruppe már 3 ezredből áll: SS-Standarte "Deutschland", SS-Standarte "Germania", SS-Standarte "Der Führer" |
| 1939. szeptember | Szeptember 1-én a Birodalom megtámadja Lengyelországot. A Deutschland ezred és az SS-VT felderítő és tüzér zászlóaljai is részt vesznek a harcokban a "Panzer-Verbände Ostpreussen" harccsoport részeként. . A Germania ezred a 14. hadsereg alárendeltségében harcol. |
| 1939. október | Október 9-én a SS-VT hivatalosan is hadosztály minősítést kap. Parancsnoka: Paul Hausser SS-Oberstgruppenführer. |
| 1940. március | Ekkor említik először a hivatalos források a "Waffen-SS", azaz a "Fegyveres-SS" kifejezést. |
| 1940. május | Május 10-én Németország megtámadja Belgiumot, Hollandiát és Franciaországot. Az SS-VT alakulatai Hollandiában, Rotterdam térségében harcolnak. |
| 1940. június | Kemény harcok Franciaországban. Június 14-én Párizs német kézre kerül. Június 17-én a hadosztály 30 000 hadifoglyot ejt. Június 24-én Franciaország kapitulál. |
| 1940. július | A hónap folyamán a hadosztály helyőrségi szolgálatot lát el. Július 19-én a Waffen-SS vezetőit, Paul Haussert, Sepp Dietrich-et és George Kepplert Lovagkereszttel tüntetik ki. |
| 1940. augusztus | Augusztusban az SS-Division Verfügungstruppe a csatorna partján gyakorlatozással készül a Seelöwe hadműveletre, melynek célja Nagy Britannia megszállása. (A hadműveletet végül lefújják) |
| 1940. szeptember-november | A hadosztály helyőrségi szolgálatot lát el Vesolban (Franciaország) |
| 1940. december | A hadosztályt átszervezik: a "Germania" ezredből létrehozzák a "Germania" hadosztályt (a későbbi "Wiking" hadosztályt). Az alakulat nevét SS-Division Verfügungstruppe-ről SS-Division "Deutschland"-ra változtatják. |
| 1941. január | A hadosztály még mindig Franciaországban állomásozik. Január 28-án a hadosztály ismét új nevet kap: "SS-Division Reich (mot.)" |
| 1941. április | Április 6-án Németország lerohanja Jugoszláviát - egy "Das Recih" katona, Fritz Klingenberg SS-Oberführer 10 emberével cselt alkalmazva egyetlen puskalövés nélkül elfoglalja Belgrádot. Április 26-án a brit csapatok elhagyják Görögországot, az ország német megszállás alá kerül. |
| 1941. május | Feltöltés Ausztriában, majd a hónap végén Lengyelországba küldik a hadosztályt, melynek neve most már hivatalosan is SS-Division "Das Reich". |
| 1941. június | Június 22-én kezdetét veszi a Barbarossa-hadművelet: a Szovjetunió inváziója. A hadosztály létszáma ekkor már 19 000 fő. A Das Reich a Közép Hadseregcsoport kötelékében harcol. |
| 1941. július | Július 2-án a hadosztály eléri Bereszivot. Július 2-án a hadosztály eléri Gorkijt. |
| 1941. augusztus | Augusztus 8-31. között feltöltés céljából a Das Reich Szmolenszkben állomásozik. |
| 1941. szeptember | Az alakulat kemény harcokat vív közép front vonal középső szektorában. A Das Reich egyes egységei részt vesznek több mint 900 zsidó lemészárlásában. A hadosztály részt vesz a Kijev elfoglalását célzó hadműveletben. |
| 1941. október | Október 15-én a Das Reich elfoglalja Borogyinót, 19-én pedig már csak 75 kilométerre jár Moszkvától. |
| 1941. november | A hadosztály kémény harcokat vív Moszkva és Szmolenszk térségében - a harcokban mintegy 7000 fős veszteséget szenved. A hadosztály állományának 60%-át vesztette el a Barbarossa-hadművelet kezdete óta. |
| 1941. december | December 2-án a Das Reich 30 kilométerre van Moszkvától, de város elfoglalását célzó hadművelet (Tájfun) elakad. December 5-én Georgij Zsukov tábornok nagy erejű támadást indít a Moszkvát fenyegető német csapatok ellen - a szovjet főváros bevételének reménye szertefoszlik. |
| 1942. január-március | Védekező harcok - március végéig a Das Reich 4000 embert veszít. |
| 1942. április-július | A hadosztályt feltöltik, és páncélgránátos hadosztállyá szervezik át. Ezalatt Németországban, majd Franciaországban állomásozik. |
| 1942. augusztus-1943. január | Az alakulat helyőrségi (megszálló) feladatokat lát el Északnyugat-Franciaországban. Októberben (1942) az alakulat új nevet kap: SS-Panzergrenadier-Division "Das Reich". |
| 1943. február | A Das Reich visszatér a keleti frontra, és kemény harcokat vív Harkovnál. Február 15-én - Hitler parancsa ellenére - Paul Hausser SS-Oberstgruppenführer feladja Harkovot. |
| 1943. március | Heves harcok Harkovért. Március 16-én a Das Reich más SS alakulatokkal karöltve beveszi Harkovot. Ez volt a Harmadik Birodalom egyik utolsó fényes győzelme. Március 18-én a Waffen-SS hadosztályok elfoglalják Belgorodot is. |
| 1943. július | A Das Reich a 2. SS-Páncélos Hadtest kötelékben vesz részt a kurszki offenzívában. A hadművelet idejére egy önálló Panther harckocsikkal felszerelt alakulatot (SS-Panther Brigade) csatolnak a hadosztályhoz. Július 5-én kezdetét veszi a Zitadelle-hadművelet, a Das Reich kemény harcokat vív Bjelgotrod és Prohorovka téréségében. Július 10-ére a hadosztálynak 50-60 km mélyre sikerül előre nyomulnia a szovjet védelmi vonalakban. Július 13-án Hitler a nagy veszteségek miatt lefújja a hadműveletet. |
| 1943. augusztus | Az alakulat védekező harcokat folytat. A hadosztály ismét új nevet kap: SS-Panzer-Division Das Reich. |
| 1943. szeptember-október | A Das Reich védekező harcokat vív a Miusz-folyó, Harkov és Kijev térségében. |
| 1943. november-1944. január | A hadosztály - más alakulatokkal együtt - keményen védi Kijevet a szovjet támadásokkal szemben, de hiába: november 6-án Kijev szovjet kézre kerül. |
| 1944. február | Kampfgruppe Lammerding-et leszámítva a hadosztályt kivonják az orosz frontról és Franciaországba küldik feltöltésre. |
| 1944. március | A Das Reich egységei partizánvadász akciókban vesznek részt Franciaországban. |
| 1944. április | A Kampfgruppe Lammerding is csatlakozik a hadosztályhoz Franciaországban. |
| 1944. május | A Das Reich katonái 15 civilt végeznek ki Cahors-ban, megtorlásul az őket ért partizán támadásért. |
| 1944. június | Június 6-án a Szövetségesek partra szálltak Normandiában, ekkor a Das Reich éppen Cahors-ban (Bordeaux-tól 175 km-re keltre) állomásozik. Június 9-én a hadosztályt útnak indítják Normandiába. Útközben az alakulatot folyamatosan támadja a francia ellenállás, aminek következtében 9 katonája meghal és 31 megsebesül. Tulle-ben a hadosztály felmenti a német helyőrséget, amelyet megtámadott a helyi ellenállás. A helyőrséget és az alakulatot ért támadások megtorlásaként a hadosztály katonái (a parancs szerint) 99 civilt akasztanak fel, és 148-at deportálnak Dachauba, ezek közül 111 sosem tért vissza. Június 10-én mészárlás Oradournál. (642 halott) |
| 1944. július | Kemény harcok Normandiában: Coutrances, St. Lô, Percy, és Mortain térségében. Július 25-én az amerikaiak áttörik a német vonalakat St. Lô-nál. |
| 1944. augusztus | Augusztus 16-án a hadosztályt körül zárják a falaise-i katlanban. Augusztus 20-án a Das Reich-nak sikerül kitörni a katlanból. Augusztus 26-ára a hadosztály Der Führer ezredének csupán 120 katonája maradt. |
| 1944. szeptember | Szeptember 1-én a 2. SS-páncéloshadosztálynak 450 ember és 15 harckocsija maradt. Szeptember 4-én az egységet visszavezénylik Németországba. |
| 1944. október-november | A hadosztály Schnee-Eifel térségében állomásozik. |
| 1944. december | A Das Reichből a Hohenstaufen hadosztályból létrehozzák a 2. SS-páncéloshadtestet. December 16-án a megkezdődik az ardenneki offenzíva. A hadművelet során a hadtest céljául Antwerpent jelölték ki. |
| 1945. január | A hónap elején a nyilvánvalóan kudarcot vallott ardenneki offenzívát leállítják. |
| 1945. február | Februárban a hadosztályt feltöltik, és Magyarországra irányítják. |
| 1945. március | Március 5-én a hadosztály részt vesz a kezdődő "Frühlingserwachen" fedőnevű offenzívában, melynek célja, hogy távol tartsa Vörös Hadsereget Ausztriától. Március 13-ra az offenzíva lendülete a szovjet ellenálláson (és sáron) megtörik, és visszavonulásba csap át. Március 16-án szovjet ellentámadás indul. |
| 1945. április | A hadosztályt (pontosabban annak maradványait) Bécs védelmére rendelik. Kemény harcok Bécs környékén és Csehszlovákiában. Április 13-án Bécs nagy része szovjet kézre kerül, de a hadosztály néhány egysége még tartja magát a város egyes részein (pl: a Florisdorf-hídnál). |
| 1945. május | Május 8-án a 2. SS-páncéloshadosztály "Das Reich" megmaradt alakulatai az Amerikai Hadseregnek megadja magát. |
Források: