Panzerkampwagen III
Panzerkampwagen III

Pz.Kpfw. III-as és legénysége

Az ideiglenes Panzer I-es és II-es könnyűpáncélosok után a Panzerkampfwagen III-as volt az első harckocsi, amelyet azért terveztek, hogy a majdani német páncéloserők magját adja.
1935-ben a hadsereg Fegyverügyi Hivatala egy 15 t tömegű közepes harckocsi kifejlesztésére adott megbízást. A pályázatot végül a Daimler-Benz nyerte meg. Az új harcjárművet kezdetben ZW (Zugführerwagen - parancsnoki jármű) álnéven gyártották, hogy titokban tartsák, valójában min dolgoznak.

A Krupp vállalat MKA prototípusa, amely alulmaradt a Daimler Benz modelljével szemben

1936-ra elkészült a Pz.Kpwf. III Ausf. A első tíz példánya, melyet a 230 lóerős Maybach HL 108-as TR motorja 32 km/h csúcssebességgel tudott hajtani, és 165 km hatótávolságot tett lehetővé. Kezdetben 37 mm-es KwK L/45-ös löveggel szerelték fel, 150 lőszerrel. Ehhez tartozott még kiegészítő fegyverzet, három db 7,92 mm-es MG 34 típusú géppuska (kettő a toronyban a löveggel párhuzamosan, egy a homlokpáncélzatba építve), 4500 lőszerrel. Páncélzatának vastagsága elöl és oldalt 15 mm vastag volt.
Később az újabb változatoknál módosították a felfüggesztőrendszert, növelték a páncélzat vastagságát, az Ausf. E típusba pedig nagyobb teljesítményű, 320 LE-s Maybach HL 120 TR motort építettek be. Az 1939-es lengyelországi hadjáratban valamennyi Panzer III-as típust bevetették, összesen 98 darabot. Az Ausf. E változat a későbbi hadműveletekben (Nyugat-Európa, Szovjetunió, Észak-Afrika) is részt vett.

Pz.Kpfw. III Ausf. F, rajta a 3. páncéloshadosztály medve jelzése

Az első tömegesen gyártott változat az Ausf. F volt, amelyet 1939 végétől állítottak szolgálatba. 1939 szeptembere és 1940 júliusa között a német gyárak összesen 435 darabot állítottak elő. A franciaországi hadjárat azonban bebizonyította, hogy a 37 mm-es főfegyverzet nem hatékony, így a későbbi típusokat már 50 mm-es KwK L/42-es löveggel (Ausf. G változat) és erősebb védőpáncélzattal (Ausf. H változat) gyártották. Az Ausf. H-nál már 21,6 tonnára nőtt a jármű tömege, ezért módosítani kellett a felfüggesztést, és szélesebb lánctalpakra volt szükség.
Az Ausf. J típust (Sd.Kfz. 141/1) 1941 márciusától 1942 júliusáig gyártották. Ezt a változatot állították elő a legnagyobb számban, összesen 2516 darab Pz.Kpfw. III Ausf. J készült. Ezen változat későbbi darabjait már a jóval hatékonyabb 50 mm-es KwK 39 L/60-as löveggel látták el, valamint az 50 mm-es elülső páncélzatot immár egyetlen darabból készítették.
Az újabb Ausf. L verzióból 703 darabot gyártottak, az 1942 végén hadrendbe állított Ausf. M-ből pedig összesen 292-t. Utóbbinál használták először a vékony páncélból készült oldalsó köténylemezeket (Schürzen), amely az üreges töltetű páncéltörő lövedékek ellen nyújtott némi védelmet.

Pz.Kpfw. III Ausf. L harc közben. Jól láthatók az oldalán a köténylemezek

Az utolsó Ausf. N változatot, amelyet Sturmpanzer III-asként is ismertek, gyalogságot támogató harceszközként vetették be. Ennek érdekében rövid csövű 75 mm-es löveggel látták el, amelyet a korai Panzer IV-eseknél alkalmaztak. Ebből a változatból 666 darab készült 1943 augusztusáig. Ezután a gyártókapacitást a Pz.Kpfw. IV-esek és a szintén Panzer III-as alvázra épülő StuG III-asok előállítására csoportosították át, a Pz.Kpfw. III-as gyártását pedig leállították.
Kialakítottak még néhány különleges rendeltetésű Pz.Kpfw. III-ast is, például a vízalatti átkelésre képes Tauchpanzer III-ast ("búvárpáncélos"). Ezeket a Nagy-Britannia elleni Seelöwe (Oroszlánfóka) hadműveletben akarták bevetni, de az akcióból végül semmi sem lett. A Szovjetunióban viszont bevetésre kerültek, 1941. június 22-én átkeltek a Lesznán, a Bug egyik mellékfolyóján. Létezett még a Panzer III-asnak parancsnoki- (Panzerbefehlswagen III), illetve műszaki mentő (Bergepanzer III) változata. 100 db Pz.Kpfw. III Ausf. M-et lángszórós harckocsivá (Flammpanzer III) alakítottak úgy, hogy főfegyverzetüket lángszóróra cserélték.

Lángszórós Flammpanzer III

A Pz.Kpfw. III a harcokban

A lengyelországi és a franciaországi hadjáratban még korlátozott számban állt rendelkezésre a típus. A Lengyelországban bevetett 3363 harckocsi közül csak 98 volt Pz.Kpfw. III-as, bár ebből 26 megsemmisült. A Barbarossa-hadművelet során azonban meghatározó típussá lépett elő. Ekkor a rendelkezésre álló 3332 harckocsiból már 965 volt a Panzer III-asok aránya. A szovjet harckocsik ellen rendkívül hatékony volt az 50 mm-es löveggel felszerelt jármű, több száz ellenséges páncélost semmisítettek meg. Ám hamarosan feltűntek a félelmetes T-34-esek és KV-1-esek. Ezeket már 76,2 mm-es löveggel szerelték fel, ráadásul utóbbi 90 mm-es páncélzattal rendelkezett, vagyis kétszer olyan vastaggal, mint a német harckocsik. A Panzerkampfwagen III-as 50 mm-es lövege 450 méterről 47 mm vastag páncéllemezt tudott átütni. Az 50- de főleg a 37 mm-es ágyúk immár hatástalanok voltak az erős páncélzatú új orosz harckocsik ellen. Ukrajnában például egy 24 találatot kapott T-34-es tovább folytatta a harcot (37 mm-es lövegek adták le a lövéseket). Egy másik alkalommal 50 T-34-es és KV-1-es támadt a 4. páncéloshadosztály harcjárműire, és 10 Pz.Kpfw. III-as kilövésével visszaszorították a hadosztályt. A 800 méterről kilőtt 50 mm-es lövedékek hatástalanok voltak a KV-1-esekre. Abban viszont elévülhetetlen érdemeket szerzett a Panzer III-as, hogy az olyan, később legendává vált harckocsizók, mint Ernst Barkmann vagy Michael Wittman is ezzel a típussal szereztek először harci tapasztalatokat.

A 11. páncéloshadosztály Panzer III-asai haladnak el egy lángoló szovjet T-34 mellett

Észak-Afrika viszont olyan helyszínnek ígérkezett, ahol még tündökölhetnek a Panzer III-asok. Erwin Rommel tábornok Afrika Hadtestében (Afrika Korps) igen nagy szerepet kaptak a 15. és 21. páncéloshadosztály Pz.Kpfw. III-asai és IV-esei. Ezek az 1941-42-es időszakban sokkal jobbak voltak az angolok páncélosainál, talán mindössze az amerikai gyártású M3 Grant vehette fel eredményesen a harcot ellenük. Az Afrika Korps harckocsizói sokszor még a Panzer IV-esnél is jobban kedvelték a III-ast, mert jóval mozgékonyabb volt, bár 50 mm-es lövege gyengébb volt a Panzer IV-es 75 mm-es lövegénél. A főleg hosszú csövű Pz.Kpfw. III Ausf. J változatot felvonultató Afrika Korps súlyos veszteségeket okozott a brit erőknek 1942 júniusában Gazalánál, Tobruknál, de 1942 októberében El-Alamein-nél már megjelentek a legújabb amerikai Sherman harckocsik is, ekkor már fölénybe kerültek a Szövetségesek ezen a hadszíntéren. Az el-alameini vereség megroppantotta az addig legyőzhetetlennek hitt Wehrmacht gerincét, az afrikai hadjárat reményei szertefoszlottak.

Az 5. könnyűhadosztály Pz.Kpfw. III Ausf. L  harckocsija Líbiában, 1941-ben

1943 közepétől már folyamatosan vonták ki a frontvonalról a Panzer III-asokat, helyüket Panzer IV-esekkel és Panzer V Párducokkal töltötték be. A működőképes járműveket főleg a kiképző és helyőrségi alakulatok kapták meg. Az előrenyomuló szovjet erők is sok Pz.Kpfw. III-ast kaptak, persze nem a németek jószántából. Ezeket a zsákmányolt harckocsikat némileg átalakítva, SU-76 L/42 néven hadrendbe is állították egykori gazdáik ellen.
A Birodalom utolsó éveiben minden használható harcjárművet bevetettek, hogy az elkerülhetetlen vereséget elodázzák. A szövetségeseknek még időnként szembe kellett nézni az elavult Panzer III-asokkal, amíg elérték Németország szívét. Természetesen az 1945-ös időszakban a típus helytállása már lehetetlennek bizonyult, a Szövetségesek erősebb páncélzatú és lövegű harcjárműveit már nem volt képes megsemmisíteni.

Panzerkampfwagen III Ausf. G Panzerkampfwagen III Ausf. L

Panzerkampfwagen III (Sd.Kfz. 141)
ÁltalánosAusf. AAusf. JAusf. N
Jármű típusaközepes harckocsi (Panzerkampfwagen)
Gyártó cég(ek)n.a.Daimler-Benz, MAN, Alkett, Henschel, Wegmann, MIAG, MNHHenschel, Wegmann, MNH, MIAG, MAN
Hadrendbe állítás193619411942
Kezelők száma5 fő
Méretek
Harci tömeg15 t21,5 t23 t
Teljes hossz5690 mm6410 mm5650 mm
Törzshossz5690 mm5560 mm5650 mm
Szélesség2810 mm2950 mm
Magasság2340 mm2500 mm
Hajtómű
MotorMaybach HL 108 TR típusú 12 hengeres benzinmotorMaybach HL 120 TR típusú 12 hengeres benzinmotor
Teljesítmény230 LE300 LE
Tüzelőanyag-tartály300 l320 l
Teljesítmény
Max. sebesség országúton32 km/h40 km/h
Max. sebesség terepen19 km/h
Hatótávolság országúton150 km145 km155 km
Hatótávolság terepen95 km85 km
Kapaszkodóképesség30 fok
Árokáthidaló képesség2 m
Lépcsőmászó képesség0,6 m
Gázló mélységn.a.0,8 m1,3 m
Minimum fordulósugár5,85 m
Fegyverzet
Fő fegyverzet37 mm-es KwK 35/36 típusú löveg50 mm-es KwK 39 típusú löveg75 mm-es KwK 37 típusú löveg
CsőhosszL/45L/60L/24
Kiegészítő fegyverzet3 db 7,92 mm-es MG 34 típusú géppuska2 db 7,92 mm-es MG 34 típusú géppuska
Lőszer javadalmazás (fő/kiegészítő)150/450099/375064/4950
Páncélzat
Páncéltest eleje (vastagság/dőlésszög)14,5 mm/69 fok50 mm/69 fok
Páncéltest eleje, a vezető előtti rész (vastagság/dőlésszög)14,5 mm/81 fok50 mm/81 fok50+20 mm/81 fok
Páncéltest hátsó része (vastagság/dőlésszög)14,5 mm/77-80 fok50 mm/80 fok
Oldalak (vastagság/dőlésszög)14,5 mm/90 fok30 mm/90 fok
Torony eleje (vastagság/dőlésszög)14,5 mm/77-80 fok30 mm/75 fok
Torony oldala (vastagság/dőlésszög)14,5 mm/65 fok30 mm/65 fok
Torony hátsó része (vastagság/dőlésszög)14,5 mm/78 fok30 mm/78 fok
Torony teteje (vastagság/dőlésszög)10 mm/0-7 fok
Lövegpajzs (vastagság/dőlésszög)14,5 mm/íves30 mm/íves

Érdekes, 'tigriscsíkos' álcázófestéssel ellátott Panzer III-as

Gyártott mennyiség1938-ig1939194019411942194319441945Összesen
Pz.Kpfw. III (37 mm)3833206391 (5)----673
Pz.Kpfw. III (50 mm)--467 (53)1713 (285)2158 (85)22 (1)--4784
Pz.Kpfw. III (75 mm)----450213 (29)(8)-700

( ) átalakítással készült járművek

Tauchpanzer III-as átkelés közben. A hosszú cső biztosítja a harckocsizók légellátását.

Típusváltozatok:

Források:

Galéria

by Morello


Kapcsolódó cikkek: -